Cégünkről
Vállalkozásunk a Pakerttárs 1992-ben alakult és jelenleg is változatlan formában működik, 100 %-os családi tulajdonban.
A tulajdonosi kör szerencsésen ötvöződik a több mint 30 éves szakmai gyakorlat által szerzett tapasztalatnak és a piacgazdaság törvényeinek megfelelő modern és fiatalos lendületnek, melyet a család idősebb illetve fiatalabb generációja biztosít. Ez egyben a vállalkozás sikeres múltján, jelenén kívül a jövőjének is záloga.
A cég fontosabb állomásai:
- 1992 a megalakulás éve, mely elsősorban a kivitelezésre és az azt segítő kiskereskedésre alapozott.
- 1994-től a cég jelentős kivitelezői kapacitást ért el, és a kereskedési forgalom is indokolttá tette, hogy önálló telephely kialakítását kezdje meg, mely 1993. márciusától áll az építőipari cégek, egyéni vásárlók és az önálló kivitelezői munkákat végző társvásárlóink rendelkezésére.
- 1998-tól megkezdődött a vállalkozás országos hálózattá való kiépítése, mely saját üzletek nyitásával, illetve viszonteladók bevonásával jelenleg is tart.
- 2000-től a Parkettárs támogatásával megalakult az EUSEL Kft., mely elsősorban olyan német cégek magyarországi képviseletét és kizárólagos forgalmazását végzi, melyek a profilba tartozó termékek terén világszínvonalat képviselnek, másodsorban üzleteink kiszolgálását koordinálja.
Üzleti sikereinket szakmai elhivatottságunknak köszönhetjük, melyben egyaránt fontos a kiváló hazai és import termékek felkutatása, beszerzése, megismertetése a piac résztvevőivel és szolgáltatásunk színvonalának folyamatos emelése.
Kivitelezések terén elért sikereinket a már többször bizonyított iparos-, szakgárda, és az azok által elvégzett munkák referenciája biztosította és biztosítja a jövőben.
Gazdag választék
A Parkettárs parkettabolt-hálózatában Ön is megtalálhatja az otthona stílusához leginkább igazodó burkolatot, legyen az a legmodernebb, ragasztás nélkül rakható, többrétegű parkettaburkolat, vagy akár egyedi, intarzás fapadló.
A német Gründorf cég fantasztikus parkettái mellett szinte a teljes hazai kínálat megvásárolható nálunk.
Személyre szabott tanácsadás
Ha még nincs kialakult elképzelése, a hálózat minden egyes boltjában jól felkészült szakemberek segítenek a gazdag kínálatból kiválasztani az Ön céljainak legjobban megfelelő burkolatot. Kollégáink online tanácsadását is igénybe veheti.Az egyedi elképzeléssel érkező vásárlóinkat is szeretettel várjuk, szükség szerint parketta-design tervezéssel, egyedi árajánlat készítéssel és gyártással állunk rendelkezésükre.
Könnyű megközelíthetőség
Boltjaink helyének kiválasztásakor ügyeltünk a központi fekvésre, a könnyű megközelíthetőségre és a problémamentes parkolási lehetőségre.
Házhozszállítás
Saját járműparkunkkal a házhoz szállítás is megoldható.
Kivitelezés
A kivitelezést az üzletek vállalkozói körébe tartozó profi kivitelezők végzik, garanciával. |